Mi jut eszünkbe Iránról? Hát nem a film, az biztos. A szemem előtt egy poros ország lebeg, ahol fenyegető állapotok uralkodnak, ahol van egy agresszív vezető, fejkendős nők, szakállas férfiak, és persze, a terrorizmus. Mert nem ismerem az országot, csak hallok ezt-azt róla. Őszintén: igazából fogalmam sincs, milyen ott az élet, hogy Kik élnek ott. És akkor látok egy iráni filmet. Még egyszer: iráni film. Hányan láttak az idén iráni filmet? Nincs mit szégyellni, ha nem tudunk büszkén jelentkezni, mert eddig én sem, nem hogy idén. És egyszerre jön a felismerés. Hogy nagyon is hasonlítanak ránk, hogy nagyon hasonló problémákkal találkozunk, mint bármely európai országban.
Egy fiú ül a konyhában, mely olyan, mint bármely átlagos, európai konyha. A mama felháborodva ecseteli, hogy mennyi szemetet képes hagyni maga után két fiú. Mosogatja a mosogatóba dobált koszos tálakat. A fiú keveset beszél, zárkózottnak tűnik. A mama mindenféle élelmiszert pakol be a modern hűtőbe. Miután egyedül hagyja a fiút, megjelenik az apa. Az apa jókedvű, ő is ételt-italt hoz a fiának. A két szülő elvált, és a modern lakásból mindketten elköltöztek. Mivel a fiú már idősebb kamasz, ezért egyedül hagyták, hogy kezdjen önálló életet. És milyen ez a fiú? Elhagyatott, magába zárkózó, aki nem találja a helyét, aki csak úgy van, célok és jövőkép nélkül. És a legizgalmasabb, hogy nem egy utcán fetrengő koldus gyereke. Szülei nagyon is jómódú emberek, lakása remek bútorokkal, házimozival van felszerelve. Nem a segélyekkel van a baj. Nem kint van a probléma, hanem belül. A kapcsolatok hiánya fáj igazán. Aztán jön egy lány, mert a lányok előbb utóbb jönni szoktak. De jelent ez valamit? Ha valaki eleve le van fagyva, mit kezd egy másik személlyel?
Amit látunk, az nagyon hasonlít az olasz neorealizmusra, de az újhullámos ábrázolásmód is rokon vele. Nevezzük úgy, hogy ez az iráni realizmus. Dokumentarista az elbeszélésmód, a színek nagyon hidegek, kékesek, a kamera végig kézben van, és úgy követi a szereplőt ide-oda. Majid Barzegar rendező nem tesz mást, mint a fiúhoz rögzít minket, és bepillantunk az életébe, figyeljük, ahogy létezik, mindössze pár napig. Tehát abszolút minimalista filmről van szó, zene egyáltalán nincs. Nem a tipikus sztori a lényeg, hanem a megjelenő személyek. A színészek pedig tökéletesek, a két fiatal nagyon eszköztelenül, visszafogottan játszik, de természetesek és nagyon őszinték. Mintha csak magukat adnák. Meg tudjuk érteni ezeket a nagyon távoli embereke is.
A rendező egész halkan elfordítja tekintetét a nemzetközi témákról, és a jelen fiataljaira fókuszál. Mintha azt akarná jelezi: náluk is vannak kamaszok, még abban a „poros és fenyegető” országban is vannak mindennapok, egyszerű emberek, autóutak, öntözött parkok, kultúra. Ott is dilemma, mit vegyen fel egy kamasz lány, csak a kérdés ott az: melyik ruhához milyen színű és anyagú kendő illik. Meg is kérdezi a fiútól: neked, mint fiúnak, melyik kombináció tetszik jobban? Az ilyen mindennapi helyzetek teszik érdekessé és értékessé a filmet.
De a 90 perces játékidő nagyon hosszúnak tűnik. Az első feléig igazán erős, a vége felé már kissé fárasztó lesz. Lassú film, hosszú beállításokkal, kevés cselekménnyel, kevés érzelemmel, és a semmittevés egy idő után unalmas lesz. Nincs elég történés egy 90 perces filmhez. Végül meg kiderül, hogy az irániak még nálunk is tudnak reménytelenebb filmet készíteni. A vége nem jut sehová, egyszerűen elhagyjuk a fiút egy szerencsétlen helyzetben. Nesze nektek, európaiak.
Ez azért nem a művészfilm tetőpontja. Ez messze nem a végállomás. De szép, és elgondolkodtat. De legyünk csak kegyetlenek. Filmfesztivál van, az alkotások úgy sorakoznak fel, mint a nők egy szépségversenyen. Vagyis nem az a lényeg, hogy „ahhoz képest”, hanem az élmény számít, az, amit kaptam. Így, ahogy ilyenkor szokás, pontozunk, 10-es skálán. Végszó: 10/7 pont.
Szövényi-Lux Balázs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
TodyG8 2011.04.10. 12:56:41
Amúgy kíváncsivá tettél a "lepontozással", mert Én mindig teljesen elvagyok bűvölve az iráni filmektől.
SzLBalázs 2011.04.10. 14:51:24